A fejlődés
2021.08.18
A fejlődés egy állandó és hosszú folyamat. Nem szabad és nem is érdemes kihagyni a lépéseit.
Ez mit jelent számomra?
- Folyamatosan tanulni kell. Nem nyugodhatsz bele, hogy ezt már tudom, itt vége. A világ körülöttünk folyamatosan változik. Ismeretek elavulnak, mindig van, ami már máshogy működik. Haladni kell a változásokkal, mert hamar őskövületté válunk.
- Az utazást nem lehet és nem érdemes a végén kezdeni, mert az út maga is élvezet. A tanulásban is azt élvezem, hogy egyre jobban megy, amit eddig nem tudtam.
- Ha egy mozaikból kiesnek darabok, az összkép is elmosódott lesz. Minél nagyobb darabok esnek ki, annál érthetetlenebb, hogy mit is akar az a kép ábrázolni. Nem fogom tudni, mit is akart eredetileg mondani a művész. Magyarán akkor lesz valamiben magabiztos tudásom, ha minden, de legalább a lehető legnagyobb területét ismerem.
- Ha kihagyok lépéseket, előfordulhat, hogy a jelzőtáblákat sem veszem észre és könnyen tévútra tévedhetek. Azt hiszem, hogy ott vagyok, ahova indultam, pedig nem. És valljuk be, nehezen ismerjük be a tévedésünket, ha bizonyosak vagyunk benne, hogy mi márpedig jó helyen járunk, a többiek buták, mi tudjuk jól.
- Ha idegen helyen járok, nem a saját fejem után megyek, hanem segítséghez fordulok. Térkép, iránytű, esetleg idegenvezető. Azoknak a tapasztalatát veszem igénybe, akik már jártasak azon a területen. Nálam jobbaktól tanulni nem szégyen, sőt okos dolog. Gyorsabban tudok haladni, ha nem minden lépést nekem kell kitapogatni.
- Végül: ha mások segítségével megismertem egy csodálatos területét a világnak, a segítséget úgy tudom meghálálni, hogy azoknak is segítek odajutni, akik még mögöttem jönnek az úton. Ez örömet ad nekem és annak is, akinek segítettem. Egy igazi win-win reláció.